Medve sajt és granola

A Medve sajt oldalán hetek óta fut egy többfordulós játék, ahol – több más ajándék között – a Biburi medvés párnáját is meg lehet nyerni. Annak, aki játszani akar(t), az első fordulóban a kedvenc medvés fotóját kellett megmutatnia, a másodikban valamilyen Medve sajtos csomagolás felhasználásával készített tárgyat, a harmadikban – most már itt tartunk, tehát még lehet játszani – pedig olyan ételt, melyben szerepel a sajt alapanyagként.
A második és harmadik fordulóban az én fotóim is láthatók; az egyikhez egy kerek sajtos dobozt alakítottam át ékszerdobozzá (fotó lejjebb), a másikhoz granolát – olyan müzlit, melynek alapja a zabpehely, és a száraz hozzávalóit valamilyen édesítő hozzáadásával megpirítjuk – készítettem, így:
6 evőkanál zabpehely,
1 evőkanál sótlan mogyoró (durvára törve),
1 evőkanál dió (durvára törve),
1 evőkanál sótlan napraforgómag,
1 evőkanál mazsola,
1 evőkanál aszalt vörös áfonya,
3 evőkanál eritrit,
2 alma,
1 Medve tömlős sajt,
1 kis doboz tejföl,
1 fél citrom reszelt héja.

A sütőt előmelegítettem 160 fokra.
Az első hét hozzávalót összekevertem egy tálban, majd egy sütőpapírral bélelt tálba szórtam, szépen elegyengettem. Betettem a sütőbe 45 percre. Negyedóránként megkevertem, majd kivettem és  hagytam kihűlni. Kisebb mennyiség esetén a sütés-pirítás serpenyőben is kivitelezhető, zsiradék hozzáadása nélkül.
Az almát megpucoltam, lereszeltem és megpároltam. A sajtot elkevertem a tejföllel és hozzáadtam a reszelt citromhéjat.
Vékonyan egymásra rétegeztem az almát, a sajtkrémes tejfölt, majd a zabpelyhes keveréket, a tetejét megszórtam citromhéjjal. Azonnal fogyasztható, de szerintem egy fél nap hűtőben tárolás után még jobb.
A maradék zabpelyhes keverék sokáig eltartható jól záródó edényben. De úgyse lesz meg sokáig, mert nagyon finom. Sajt és alma nélkül is, csak úgy.
Ez csak egy változata a granolának; kerülhet bele más gabonapehely, aszalvány, olajos mag, méz, cukor, banánchips, stb. is.granola 1

És ilyen lett az átalakított Medve sajtos doboz:doboz 5

Reklámok

One thought on “Medve sajt és granola

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s